Még csak néhány hónapja érkeztünk a csoporttársaimmal Teheránba, mikor egyikőjüknek, egy japán fiúnak el kellett utaznia egy rövid időre Dubaiba. Kérdeztem tőle, miért megy. "Kezdek kifogyni a pénzből, és a bankkártyák itt nem működnek' - felelte aggódva.
Teljesen ledöbbentem, hiszen nyilvánvalóan felkészületlenül érkezett Iránba. Az egyik leginkább szembeötlő eltérés a napi élet kapcsán, hogy a nemzetközi bankkártyák itt nem működnek, maximum néhány helyen, de ott jelentős kezelési költséget (~20%) számolnak fel. Tehát ha le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot, akkor érkezés előtt lehetőleg minél több dollárt vagy eurót érdemes bekészíteni. Mivel én elég kényelmetlenül érzem magam, ha túl sok készpénz van nálam, ezért hamar a nagykövetségen kötöttem ki, ahol letétbe lehet helyezni bármit, ami diákoknak ráadásul díjmentesen elérhető. Habár ez már önmagában nagy segítség, szerencsére Irán, amennyire sokszínű, általában annyi féle megoldást nyújt a problémákra. Számomra a legjobb megoldásnak az bizonyult, hogy egy Magyarországon tanuló iráni diáknak küldök pénzt, ő pedig nekem utal iráni riált (IRR). Ezzel mindenki nyer, mivel alapesetben az irániak elsősorban a sarafi (perzsául valutaváltó) rendszeren keresztül utalnak külföldre, ami egyébként egy teljesen bejáratott és legális módszer. Ezen a rendszeren keresztül 72 órán belül pénzt tudunk küldeni például egy magyarországi bankszámláról egy iránira - vagy épp fordítva.
Attól függetlenül, hogy Irán már évtizedek óta el van vágva a nemzetközi pénzügyi rendszertől – a nemzetközi szankciók a SWIFT hozzáférést is befolyásolják –, az ország gazdaságában 35 különböző (állami és privát) bank van jelen. Ezeknek a működésébe most nem szeretnék belemenni, de az otthon megszokott lakossági szolgáltatások ugyanúgy elérhetők itt is. Sőt, olyan szolgáltatások, mint a kártyák közötti instant pénzküldés Iránban már évek óta bevett gyakorlat. Ezenkívül sokkal gyakoribb, hogy az ember online vagy kártyával fizessen, ráadásul szinte az összes utcai árus rendelkezik POS terminállal. Ennek alapvetően kényelmi oka van, mivel az utóbbi évek növekvő inflációja miatt rengeteg bankjegyet kéne használni vásárlás során, így ez egy sokkal kényelmesebb (és biztonságosabb megoldás). Példának okáért a következő kép azt mutatja, hogy a pénzváltónál 200 euróért cserébe nagyjából mit várhat az ember.
Egyébként a félreértések elkerülése érdekében: a pénz csak véletlenül van egy fekete zacskóban, nem lopott, csak nem fért már be a kistáskámba. :-)
A bankkártyák széleskörű használatában továbbá az is közrejátszik, hogy a legkisebb bankjegy az 5.000 IRR (kb. 10 HUF), míg a legnagyobb az 500.000 IRR, viszont az átlag fizetés 55.000.000 IRR környékén mozog (kb. 110.000 HUF), tehát nagyon sok bankjegyre lenne szükségünk ahhoz, hogy nagyobb tételt vásároljunk.
Amint látjuk, elég sok nullára kell figyelnünk, amit az irániak úgy oldottak meg, hogy az árakat az esetek túlnyomó részében tománban adják meg, ami a forradalom előtti pénznem volt, és egy nullával kevesebbet jelent. Tehát 1 tomán = 10 IRR. Ez az elején elég zavaró tud lenni, az árusok pedig gyakran felhúzzák a szemöldöküket, ha az ember rákérdez, hogy vajon tománban vagy riálban adták-e meg az árakat. Indirekt módon egyébként tökéletes utalás arra, hogy igencsak sokalljuk az adott portéka árát...
Remélem még nem veszítetted el a fonalat, és készen állsz a következő csavarra. :-)
A másik oka annak, hogy Iránban pikk-pakk milliomosok lehetünk az az, hogy három különböző átváltási ráta létezik. A kettő nem ritka, sok fejlődő országban előfordul, a három viszont olyan, mint a fehér holló. Hivatalos ráta a 45.000 IRR, piaci árfolyam a hivatalosnak minimum négyszerese, de ez erősen hullámzik, illetve a harmadik a hivatalos árfolyamnak nagyjából a duplája, ez a külföldön tanuló diákoknak van fenntartva. A hivatalos ráta azoknak fontos, akik importengedéllyel rendelkeznek az állam által megjelölt termékekre, ez által elérhető áron, kiszámítható módon tudnak külföldről árut beszerezni. Ez a rendszer egyébként rengeteg visszaélésnek a melegágya, illetve a valutaárfolyam volatilitása miatt a piaci spekuláció olyannyira jelentős, hogy néhányan erre alapozzák a havi bevételük jelentős részét. Az ilyen módon könnyen jött pénzt aztán sokféle módon be tudják fektetni, a teheráni tőzsdétől kezdve (igen, 1967 óta itt is van tőzsde), a használtautó-vásárlásig. Utóbbi egy igencsak szürreális műfaj, mivel az használt, import autók ára Iránban nem csökken, hanem (egyelőre) emelkedik. Ez amiatt van, hogy 2016 óta korlátozzák a nagyteljesítményű autók importját, emiatt egy Európában átlagosan 30.000 eurós autó Iránban közel a háromszorosába kerül.